Az írásról

Az írás tanulás, nem csupán élvezet.

Az írás koncentráció, nem mindig lendület.

Az írás kétség, nem csak lelkesedés.

Az írás szorongás, nem csupán jó érzés.

Az írás kutatómunka, nem csupán ihlet.

Az írás néha fáraszt, nem mindig pihentet.

Az írás fejlődés, nem csak szórakozás.

Az írás rengeteg gondolkodás... nem csupán írás.

A mi nyarunk

Kétség kívül és vitathatatlanul
Kis családunk kedvence
Gondolkodás nélkül bizony
Csakis a nyár lenne.

Habár a legkisebb időnként
Ábrándozik a hidegről
Nem szereti a forróságot
Ő jobban ki van a melegtől.

Azért azt egyöntetűen élvezzük,
Hogy nincs suli és rohanás,
Tanulás és korán kelés,
Reggeli sietség és kapkodás.

Süt a nap, töltődik a vitamin,
Ott a strand és a fagyi,
Hát mégis ki ne akara
Minden este sokáig fenn maradni?

Megyünk kocsival vagy repülővel
Utazunk és együtt a család,
Új helyeket fedezünk fel,
Idén is várt Olaszország.

Velence, Caorle és a többi hely
Ott a tenger, a sok látnivaló,
Csak kapkodjuk a fejünket,
Külföldön nyaralni olyan jó!

Persze kis országunk se rossz,
Azért a Balatont se hagytuk ki,
Bár az időjárás lutri,
Jó volt hazai vízben is csobbanni.

Hamar elszaladt ez a néhány hónap,
De nem csüggedünk,
Hisz a sok szép emlék megmaradt.
És persze jövőre is megyünk.

A nyár lassacskán leköszön,
De új élmények várnak,
A Halloween és a Karácsony is
Boldog időszak a családnak.

Írónak lenni

 

Mikor gyermek voltam álmodoztam,
Olvastam, és írogattam.
Verset, mesét, költeményt,
Novellát és kisregényt.

Aztán az évek tova szálltak,
De az álmok újra megtaláltak.
Kopogtattak, motoszkáltak,
Néha megint elhallgattak.

A fiók és az elme egyre telt,
Csak a bátorság nem felelt.
Önbizalom? Ó, mi az?
Ha érte nyúltam, elszaladt.

Aztán jött az áttörés,
Egy mesényi meglepetés,
A kis család meg biztatott,
"A különdíjat okkal kapod."

Merengtem, és ábrándoztam,
Újra bátran álmodoztam.
Próbáljam meg? Miért ne?
Talán még sikeres is lenne.

Született hát egy döntés,
Mihelyst jött a felismerés,
És én újra írni kezdtem,
De ezúttal hosszan, regényben.

Gyűltek a szavak és az oldalak,
A történet egyre csak dagadt.
Most már író vagyok? Kérdezem.
Mindig is az voltál. Felelem.

Száz szavas - Sóhaj

Körbeültük az asztalt. Láttam, ahogy velem szemközt a legkisebb húgom minden dörrenés hatására összerezzen. Fejemben gondolatok cikáztak. Elképzeltem, milyen ember válhatott volna belőle. Mindig imádta a zenét. Talán, ha egy másik időbe születik az a csodálatos énekhang, melyet nagyapám mindig a hajnali pacsirtához hasonlított, mindenkihez eljuthatna. Ám őt ide pottyantotta a sors és mind tudtuk, hogy mi vár a családunkra.
Anyám rászorított a kezemre, amikor megrepedt az ajtó. A húgomra mosolyogtam. Minden erőmet beleadtam ebbe az egyetlen mozdulatba, hogy elrejtsem a mögötte feszülő félelmet.
Az ajtó megadta magát.
Négyen voltak.
Pontosan céloztak, de én az utolsó sóhajommal is mosolyogtam rá.

Hívószó: sóhaj

Az otthon illata

 

– De hiszen már egy hete csak a szobájában gubbaszt. Mindent megpróbáltam. Megsütöttem a kedvenc süteményét, tegnap este még kakaót is vittem be neki, pedig tudod, hogy nem tartom jó ötletnek lefekvés előtt – sóhajtott Etelka.

A hangja nem bosszúsan csendült, inkább fáradtan és tanácstalanul. Nem igazán várt megoldást a férjétől, amikor este elpanaszolta neki az érzéseit, csak ki szerette volna adni magából, ezért is lepte meg, amikor Gyuszi csendesen hümmentett egyet, majd elgondolkodva megszólalt.

– Valami másra lenne szükség, ami magához téríti. Szörnyű, ami történt, a legszörnyűbb dolog, ami történhetett vele és még csak tizenhárom éves. Saját magát sem érti még, nem hogy a világot, ami ilyen rútul elbánt vele.

– De hát mit tehetnénk? Mi mást, mint hogy itt vagyunk neki? – Etelka hangja egy pillanatra megremegett. Nehezen tartotta magát, hiszen bár Bori úgy érezhette magát, mint a legszerencsétlenebb ember a világon, de a nagyszüleinek is emberfeletti kihívásnak érződött mosolyogni ezekben a szörnyű időkben.

– Gondolj csak bele. Nem elég a tragédia, még új helyre is került. Távol a barátaitól és mindattól, amit megszokott. A város hangos nyüzsgése sohasem lesz olyan, mint a házuk a kis tó partján. Itt folyton jár a villamos és alig látsz egy talpalatnyi zöldet... – Gyuszi elakadt, mintha csak villanykörte gyúlt volna a feje felett, aztán hirtelen felpattant és kisietett a nappaliból, hogy a kissé kopott, de még működő számítógéphez üljön le.

– De nagypapa, én nem akarok felmenni a tetőre. Esik az eső és jó nekem itt a könyvemmel. – nyafogott Bori, miután Gyuszi már tíz perce azzal nyaggatta, hogy mutatni szeretne neki valamit odafent.

Két hét telt el és mindezidő alatt lázas munka folyt odafent. Még Etelka sem tudta pontosan, hogy miben mesterkedik az öreg, csak a munkásokat látta, régi barátokat és volt kollégákat, akik újra és újra megmászták a négy emeletes kis panelház lépcsőit mindenféle ládákkal és dobozokkal megpakolva.

– Csak pár percre rabolom az idődet, gyere kérlek!

Bori végül sóhajtva feltápászkodott.

Amikor kiléptek a tetőtéri feljárón az eső már épp csak szemerkélt, a lány szeme pedig menten csodálkozásra nyílt, amikor körbepillantott és meglátta a zöldtetőt. Az előtte piszkos és szürke terület egészen hasonlatossá vált a kertjükhöz odahaza. Gyuszi még egy kényelmes padot is intézett, egy kis csobogó mellett, amin megcsillant az itt-ott kibukkanó napsugár, mintha csak a remény kúszott volna be általa a város egyhangú monotonitásába. A padba két nevet véstek, Bori szüleinek a nevét. A kislány mélyet szippantott a friss eső utáni levegőből, amit megtöltött a növények és virágok összetéveszthetetlen illata. Szeme megtelt könnyel, aztán hirtelen a nagyapja ölelésébe fúrta magát. Az idős férfi szíve csordultig telve szeretettel úgy zsibongott, mint már sok éve nem. Óvatosan átölelte Borit és finoman simogatta a haját.

– Így mindig velünk lesznek – súgta elcsukló hangon.

– Pont olyan, mint otthon, épp olyan az illata – felelt el-elakadva a lány.

(Városi eső pályázat. Szerepelnie kellett benne: zöldtető, eső)

Az út vége

 A langyos szellő sós illatot hozott. A két alak kezében pezsgő csillant, arcukon diadalittas mosoly játszott.
- Megcsináltuk Drágám! Itt sosem találnak meg és ennyi pénzből örökké gondtalanul élhetünk!
Szenvedélyes csókban forrtak össze, így nem láthatták a férfi hátán megjelenő piros fénypontot.
- Kamera leáll! - csendült a rendező hangja.
Mary felállt, fáradtan söpörte le magáról aktuális társa matató kezét és a jól kidolgozott mosoly is eltűnt arcáról. Helyét olyan üresség vette át, amit már évek óta érzett. A film véget ért és tudta, hogy hamarosan valami más is véget fog. A szobájában már várja az örök nyugalom és egy nem kellék pisztoly.

Az éj sötét

Az este beálltával odakint békés csend honolt. Ezért is költöztem ide, a földkerekség legnyugodtabb utcájába, ahol soha nem történt semmi érdekes.
A csengő lágy dallammal csendült fel, de amikor kinyitottam az ajtót, csak egy szépen csomagolt dobozt találtam odakint.: "Titkos hódolódtól."
Bizonytalanul nézegettem a bonbont, végül tétován vettem egy szemet. A csokoládé illata elmondhatatlanul csábított, képtelen voltam ellenállni neki. Az íze olyan mámorító volt, mint egy feledhetetlen szeretkezés. Egy pillanatra lehunytam a szemem, ajkaimat halk sóhaj hagyta el, miközben behúztam az ajtót. 
A szúró érzés hirtelen jött. Még láttam a tükörben a mögöttem felbukkanó alakot és a nyakamba fúródó injekciót.

Felhasználandó szavak: csokoládé, szeretkezés, földkerekség, injekció