Lehunyt szemmel élveztem ki a pillanat varázsát. Ajkaink, hiába ismerték már oly jól egymást, óvatosan puhatolózva forrtak össze. Kezem feljebb csúszott. Haja egészen dúsnak hatott, ahogy belétúrtam, miközben felszínre tört megannyi régi emlék.
Kopogtattak. Szemem lassan nyílt, hunyorogva alkalmazkodott a vilagossághoz. A tükörképem lassan átalakult. Dús barna hajam helyét ritkás ősz tincsek vették át. Halkan sóhajtottam.
Hátrébb húzódva még láttam arcán azt a kedves mosolyt, ami magával ragadott, megismerkedésünkkor. A tükör egy pillanatra, mintha csak a tekintete varázsolt volna el, újra húsz évesnek mutatott, aztán mosolyogva megfogtam a kezét, mikor felcsendült az újabb kopogás.
- Gyere Papa! Itt vannak az unokák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése