A barátság ereje - A légy és a pók meséje

 

Liza egy egyszerű kis légy, aki világ életében szeretett barátkozni. Sajnos ezt a lelkesedést a környezetében kevesen osztották. Nem tudni, hogy ennek mi volt az oka, mert még Jocó a ganajtúró is távol tartotta magát Lizától, pedig ő aztán mindenben benne volt, szó szerint! Egyesek szerint Liza túl sokat beszélt és ha valakit megkedvelt, akkor nehezen tartotta távol magát tőle. Mások azt mondták Liza nem elég divatos, sosem visel elég kiegészítőt és egyébként is felettébb slampos. Sosem értette. Mitől lehet slampos egy légy? Nem elég tiszták és áttetszőek a szárnyai? Túl sok a piszok a lábacskáin? De hát mind tudjuk, hogy a legyek nem túl válogatós jószágok, ami az étkezést illeti. Néha elgondolkodott rajta, hogy talán tényleg mosakodhatna gyakrabban, vagy foglalkozhatna többet a frizurájával, de sajnos ő sokkal jobban szeretett játszani, vagy beszélgetni, mint efféle úri szokásokkal bajlódni.
     Egy barátja volt igazán Tódor, aki egy barátságos kis tücsök és szinte mindenkit kedvelt válogatás nélkül. Habár még ő maga is azt vallotta, hogy a főleg pókokból álló csapat, akik folyton piszkáltak másokat, nem túl jó fejek. A legtöbben tartottak tőlük, ezért kerülték őket, de Liza bátor volt és néha bizony még Benedek pók bandájánál is bepróbálkozott a barátkozással.
    - Én mondom nem kellene nyitnod feléjük. Bajba kerülsz Liza! - mondogatta neki Tódor folyton, amikor újra és újra megpróbált a közelükbe férkőzni.
     - Tudom, hogy szerinted óvatosnak kellene lennem, de mindenkiben látni kell a jót, még a pókokban is. - felelte Liza, akinek bizony nagyon nehéz volt letörni a lelkesedését. Mindig úgy gondolta, hogy mindenkinek kell adni egy esélyt, még azoknak is, akik oly gyakran űznek csúfot másokból.

Egy nap, amikor épp jóval több eső esett, mint máskor, Tódor inkább otthon maradt a szüleivel és nem merészkedett ki a rétre. Túl sok volt a pocsolya, amiket egy tücsöknek nehéz kikerülni, habár a friss harmat levet ő is nagyon szerette reggelente meginni. Liza, mint már említettük felettébb bátor volt és egy eső utáni idő sem rettentette vissza attól, hogy kilátogasson a tisztásra. Csendes volt ez a nap, mert a többség bizony úgy gondolkodott, mint Tódor. Nem úgy Benedek kishúga Bori, aki bizony majdnem olyan bátor volt, mint Liza és nagyon szeretett a vízcseppek felett hálóhintázni. A pókok bár nem tudnak úgy repülni, mint egy légy, de igen ügyesen suhannak a hálókon, mintha csak valamiféle indán lennének. Bori bizony profi volt ebben a műfajban, újra és újra nekirugaszkodott, Liza pedig csak távolról figyelte, hogyan lendül ágról ágra. Mindig csodálta a pókok hálószövési képességeit. Neki sajnos nem ment, pedig volt már, hogy megpróbálta ott hagyott leszakadó darabokból, de túlságosan ragacsosnak bizonyultak.

Liza egyszer csak arra figyelt fel, hogy Bori mintha túlságosan alacsonyan libbenne át az egyik ágra. A háló, amit szőtt még sosem szakadt el, de ezúttal a nedves fa nem tartott eléggé és a pici póklány lecsúszott a levelek között. Nem esett nagyot, de épp egy falevél közepére pottyant, ami jócskán meg volt telve vízzel. Bori kapálózott, ahogy csak tudott, de nem érte el a levél szélét.
     - Jövök, add a kezed! - kiáltott le neki Liza a magasból. Egy kis faágat cipelt magával és azt nyújtotta a kis medence felé, ami a levélen keletkezett, hogy Bori belekapaszkodhasson. Nehéz volt, Lizának csak úgy sajogtak a szárnyai, ahogyan a bottal és a kis pókkal együtt megpróbált felemelkedni. Sikerült végül eljutni a legközelebbi ágig. Bori ázottan, de hálásan pillantott Lizára, aki kimentette a bajból.
     - Köszönöm! Liza vagy ugye? Azt hiszem egy kicsit elszámoltam magam. Olyan jó, hogy neked vannak szárnyaid! Kár, hogy nekem nincs. - sóhajtott egyet. Bori mindig is irigyelte a repkedő rovarokat, hiszen neki nem volt szárnya. Nem tudhatta, hogy Liza pont az ő képességét, a pókszövést próbálná ki szívesen. Nem vagyunk egyformák, mondta mindig Liza apukája. Nem mind ugyanazt tudjuk, de pont ettől különleges a világ.

Liza és Bori ezek után, ha esős napok voltak sokszor játszottak együtt. Liza Bori mellett repült, amikor a hálókon ingázott, sőt egyszer még ő maga is kipróbálta az átlendülést. Bori megpróbált egy olyan fonalat fonni neki, ami nem annyira ragadós. Persze nem sikerült túl jól, mert a pókfonal bizony mindig ragacsos, de Liza már annak is örült, hogy lett egy új batárja, és nem érdekelte annyira, hogy este kicsi nehezebb a tisztálkodás.
     Tiszta időben persze nem nagyon mutatkoztak együtt. Bori tudta, hogy Benedek nem örülne neki, hogy Lizával barátkozik. Sokszor mondtak róla csúnyákat, amikor Bori inkább csak hallgatott. Nem akart szembeszállni a csapatával, de mégis rosszul esett neki, amit Lizáról mondtak a többiek. Néha vágyakozva pillantott a tisztáson napos időben Tódor és Liza párosára, ahogyan elmélyülten játszottak, vagy tanulmányoztak valamit.
     Bori nem volt olyan, mint a többi pók, akikkel jóban volt kiskorától kezdve a bátyja miatt. Ahogyan Liza is megmondta a pókok sem mind egyformák, sőt talán Benedek is okkal olyan, amilyen, még ha ezt Tódor nem is vette komolyan. Ő csak rémtörténeteket hallott a csapatról és ő maga is rosszat tapasztalt tőlük.
     - Emlékszel, amikor direkt rámzúdítottak egy kupac levelet. Azt hittem végem! Annyira sok volt és nehéz és még olyan is volt köztük, ami nedves volt, ettől pedig csak még nehezebb. Ne menj a közelükbe Liza, mert a végén még bajod esik. - mondogatta Tódor, amikor Liza felhozta neki, hogy a pókok sem biztos, hogy mind veszélyesek. Borira gondolt, akivel néha lopva váltottak egy-egy pillantást, de sosem beszélgettek a tisztáson akkor, ha mások is ott voltak. A pókokról mindenki csak rosszat mondott, de Liza tudta jól, hogy igenis mindig akadnak kivételek, csak legyünk nyílt szívűek és bátrak.
     - Szerintem akkor is nagyon szép hálókat tudnak szőni. Különleges tudásuk van. - felelte óvatosan Tódornak, hiszen már oly sokszor beszéltek erről és mindig ugyanoda lyukadtak ki.
     - Én is szépen zenélek, az egyik legszebben a tücskök közül, de ettől még sok rémséget hallottam. Egyszer a bácsikám azt mesélte, hogy úgy belekeveredett egy pók hálójába, hogy azt hitte menten vége is az életének. Nem sokon múlt, hogy végül kivágja magát. Úgy tartják a pókok, ha egyszer elkapnak akkor onnan sosem menekülsz. Az a háló egyáltalán nem szép Liza. Veszélyes, és ragacsos! - torkollta le kicsit, de hát a legtöbban a tisztáson bizony így vélekedtek a pókokról.
     Liza nem is mert újra megszólalni, inkább csendben maradt. Végtére is tudta, hogy Benedek nem túl kedves és a pók bandától a legtöbben tartanak a tisztáson, de nehezen szakadt el a gondolattól, hogy Bori akkor is más. Ő biztosan nem bántana senkit és nem tekerné körbe direkt a hálójával. Hiszen Lizának is segített, amikor legutóbb belekeveredett az egyik közös játék alkalmával. Bár az is igaz, hogy Liza akkor látta először milyen félelmetesek is Bori csáprágói, de mivel nem bántotta vele őt, úgy érezte, hogy megbízhat benne. 

Az idő gyorsan telik, ha a légy jól érezi magát, így aztán a nyár lassan őszbe fordult és a tisztás egyre gyakrabban volt csendes. A rovarok nem szeretik a hideg időt, a hangyák már gyakrabban bújtak el, mint hogy élelmet keressenek és a növekedő mennyiségű eső se tett jót a repkedő rovaroknak. Ez viszont azt is jelentetta, hogy Liza gyakrabban tölthette együtt az időt Borival. Sokat mókáztak és egyre jobban összebarátkoztak, ám Bori mindig sietősen távozott, amikor hallotta, hogy hívják. Lizát ez mégis csak sokszor bántotta. A titkos barátság izgalmát lassan felváltotta egy növekvő rossz érzés, hogy hiába a jó viszony, valójában sosem lehetnek nyíltan jó barátok. Liza sokkal hamarabb döntött volna úgy, hogy mesél Tódornak az új barátjáról, mint fordítva. Úgy tűnt, hogy Bori sokkal jobban tart attól, hogy kiderüljön az igazság.

 Egy nap Liza egyedül ment ki a tisztásra. A szülei mindig óva intették, hogy letérjen a megszokott útvonalról, de nagyon unatkozott és ágról ágra reppenve végül elveszítette a tájékozódó képességét és elrontotta az irányt. Olyan környékre keveredett, amit egyáltalán nem ismert és bárhogy próbált rájönni egyszerűen nem tudta, hogy hol van. Ijedten repkedett, főleg mert kezdett sötétedni is és nem tudta merre van a hazafelé vezető út. Egészen addig cikázott, amíg egysze csak bele nem ütközött valami láthatatlan akadályba. Olyan volt, mint valami gumi először, aztán jött csak rá, hogy mi ez, amikor nem tudta megmozdítani a lábait. A szárnyaival csapkodott még kicsit, de aztán a vergődés miatt azok is beleragadtak a hálóba. Mert bizony nem máson akadt fenn, mint egy nagy pókhálón, ami kissé nedvesen csillanva feszült két ág között. Hatalmas volt, főleg így hogy beleakadt talán még nagyobbnak is tűnt, mint normális esetben. Rémülten tudatosult benne, hogy egyre sötétedett. Próbált még kicsit evickélni, amíg meg nem érezte, hogy nem csak ő mozog a hálón.
     A finom rezgések egyre közeledőnek tűntek, amíg fel nem bukkant egy nagy szem egy sötét fejen és úgy vizslatta őt.
     - Nocsak, nocsak, Liza ha nem tévedek. Benedek igazán örülni fog, mert folyton arról panaszkodik, hogy Bori titokban veled játszik a tisztáson. Úgy ám, tudunk róla és nagyon nem örülünk a hírnek. Bori jó kis lány, túlságosan is jó, de ideje lenne, hogy megértse a pókok nem barátkoznak a többi rovarral. Egyszerűen nem olyan a természetük.
     Liza már tudta, hogy kihez tartozik a hang. Benedek apukája volt, akiről eddig még csak szóbeszédet hallott. Azt mondták hatalmas pók és aki a hálójába kerül... Liza ijedten nyelt egyet, de nem tudta, hogy mitévő legyen Érezte, hogy a pók lába finoman járja körbe, forgatja, egészen addig, amíg a lábai és a nyárnya is a teste mellé nem szorult és egészen becsomagolódott. A pók szépen precízen csavarta be, hogy ne tudjon kiszabadulni.
     - A gyerekek már alszanak, de reggel megmutatom Benedeknek, hogy ki akadt a hálómba. Addig is mondhatnám, hogy nyugodalmas jó éjszakát, de azt hiszem kár lenne áltatnod magad. - a pók mintha elmosolyodott volna, de Liza nem látta jól, mert a szemei is alig látszottak ki a hálóból. Nem tudta, hogy mitévő legyen, csak azt, hogy Tódornak biztosan igaza volt. Buta volt, hogy egyedül kimerészkedett és hogy nem hitte el, hogy a pókok bizony veszélyesek.

Már egészen besötétedett, amikor mozgást észlelt a hálón. Megijedt, de semmit se látott, így nem tudta, hogy ki közeledik. Remélte, hogy nem kelt fel máris Benedek. Nem tudni, hogy miben reménykedett, de valahogy azt hitte minden megoldódik. Talán keresni kezdik és kiszabadítják, Tódor vagy a családja. Végtére is nem ment haza éjszakára.
     A hang, amit meghallott ismerősen csengett. Halk volt és suttogó, de akkor is tudta, hogy kihez tartozik, mégis amikor meglátta a sötétben a szemeit és nagy rágókat megijedt.
     - Én vagyok az, Bori. - súgta a kis pók, de Liza nem mert megszólalni. Talán nem is tudott. Nem volt benne teljesen biztos, hogy a háló teszi, vagy a félelem. Bori egész másnak tűnt most a sötétben, úgy hogy Liza a hálóba keveredett. Nagyobb volt és ijesztő, Liza pedig csak kikerekedett szemekkel nézett rá.
     - Ne egyél meg! Kérlek... ne egyél meg! - hallotta meg a saját hangját, ahogyan vékonyan és reszketőn tört elő. Mégis csak tudott beszélni, még ha nem is túl hangosan. Bori meglepetten lépett hátrébb egyet. Rosszul esett neki a feltételezés, de nem láthatta magát az ijedt kis légy szemével most a sötétben. Talán, ha így lett volna, akkor jobban megérti miért ijedt meg annyira Liza.
     - Nem foglak megenni, barátok vagyunk. - mondta végül egy sóhajjal Bori és aztán óvatosan, ahogyan már egyszer kipróbálták levágta a pókfonalat Lizáról. A kis légy lassan újra érezte a hűvös levegőt a testén, megmozgatta a szárnyait és sikerült felállnia is. Bár a lábai még mindig nagyon ragadtak a hálóhoz, ezért képtelen volt haladni rajta. - Gyere a hátamra, majd én elviszlek a széléig.
     Azzal Liza felkapaszkodott Bori hátára és elindultak a háló széle felé. Már egészen közel voltak, amikor meglátták a nagy fekete fejet és azt az ijesztő szempárt. Liza szárnyai ösztönösen verdesni kezdtek, de még túl ragacsosak voltak ahhoz, hogy rendesen tudjon repülni velük. Bori is ijedten hátrált kicsit, amikor meglátta az apját.
      - Mégis mit művelsz Benedek reggelijével? - kérdezte az apja.
     - Liza nem lesz Benedek reggelije! Liza a... ő a barátom! - Bori hangja az elején talán bizonytalannak tűnt, de végül kihúzta magát és hangosan fejezte be a mondatot.
     Az apja meglepetten nézett rá, amire Bori elmesélte, hogyan mentette meg Liza és hogy azóta milyen sokszor játszottak együtt és milyen jó barátok lettek. A nagy pók meglepetten hallgatta végig a történetet. Idegesen dobolt a lábával, hol Borit, hol Lizát nézte. A kis légy meg sem mert szólalni, csak feszülten vártak, hogy mi lesz. Borin viszont látszott, hogy esze ágában sincs hagyni, hogy Lizának bármi baja essen. Akármit is mondott Tódor, bizony nem minden pók egyforma. Hosszúnak tűnt az eltelt idő, pedig egyáltalán nem volt az, de végül a nagy pók hátrált kicsit és bár semmit sem szólt, de végül eltűnt az ágon a sötétben és nem bukkant fel újra.
     Liza meghatottan nézett barátjára, aki kiállt érte a családjával szemben és átölelte a hátát, hiszen még mindig ott volt, aztán finoman verdesni kezdett a szárnyaival. Ezt még sosem próbálták ki ez előtt, de Liza sokszor hallgatta Borit, hogy mennyire szeretne rendesen repülni. Bár a kis légy fáradt volt, de a jó érzés olyan sok erőt adott neki most, hogy könnyedén a levegőbe emelkedett a karjai között Borival, aki úgy érezhette most, mintha tényleg, igazán repülne.
     - De csodás! Ez egész más, mint a hálóhinta! - lelkendezett, bár most még sötét volt, a Hold fény mégis eléggé megvilágította az erdőt, ők pedig egészen magasra emelkedtek, hogy jól belássanak mindent. Nem telt el sok idő, mire megérkeztek a tisztásra, ahol bizony Liza és Tódor családjába botlottak. Értetlenkedve nézték, ahogyan a kis légy és kis barátja a pók leszállnak az egyik fűszálra.
     - Mi történt? Annyira aggódtunk! - sereglettek köré, bár láthatóan Boritól tartottak kicsit. Liza elmesélte az esetet, legalábbis a nagyrészét, és most elmondta azt is, hogyan barátkozott össze a pókkal. Ámulva hallgatták a történetet, főleg Tódor, aki mindig is tartott a pókoktól és sosem ment a közelükbe. A tücskök vidám ciripelésbe kezdtek, amit Bori csodálkozva hallgatott, mert még sosem hallotta ilyen közelről a tücsök zenét, hiszen mindig is féltek a hozzá hasonlóktól.

 Így esett meg hát, hogy Liza végül nem lett reggeli, és mostmár a kis légy és a kicsi pók nyugodtan játszhattak együtt a réten. Tódor is sokszor csatlakozott hozzájuk, néha még zenélt is kicsit, amit Bori ámulva hallgatott minden alkalommal.