Körbeültük az asztalt. Láttam, ahogy velem szemközt a legkisebb húgom minden dörrenés hatására összerezzen. Fejemben gondolatok cikáztak. Elképzeltem, milyen ember válhatott volna belőle. Mindig imádta a zenét. Talán, ha egy másik időbe születik az a csodálatos énekhang, melyet nagyapám mindig a hajnali pacsirtához hasonlított, mindenkihez eljuthatna. Ám őt ide pottyantotta a sors és mind tudtuk, hogy mi vár a családunkra.
Anyám rászorított a kezemre, amikor megrepedt az ajtó. A húgomra mosolyogtam. Minden erőmet beleadtam ebbe az egyetlen mozdulatba, hogy elrejtsem a mögötte feszülő félelmet.
Az ajtó megadta magát.
Négyen voltak.
Pontosan céloztak, de én az utolsó sóhajommal is mosolyogtam rá.
Hívószó: sóhaj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése